Élménybeszámoló - Rádióklub összejövetel

Kedves Amatőrtársak !
A meghidetettek szerint szombaton volt a kaposvári Rádióklub zenés-táncos összejövetele az uránia csillagvizsgálónál. Erről osztanám meg veletek az benyomásaimat és pár fotót.

Az időjárás nem túl jó előzmények után mégis kegyeibe fogadott egy kicsit minket, hiszen az eső késő délutánra elált vagy alig cserergett. Ebben a kicsit búbánatos időben érkeztem a már rádióforgalmi versenyeken sokszor használt Uránia csillagvizsgálóhoz. Abbéli félelmem, hogy az időjárás rányomja bélyegét az egész rendezvényre alaptalannak bizonyult.

Ebben mind a résztvevőknek, mind pedig a zenekarnak elévülhetetlene érdemi vannak. Nem tudom megállni, hogy ne dícsérjem meg külön a zenészeket, hiszen fergetes hangulatot tudtak varázsolni, és végig kiratóan szolgáltatták a talpalávalót.

A zenekar

F6BAT Mária személyében a találkozó nemzetközivé vált. Máriának HA3FT Józsi klubbelnök emlékül átadott egy direkt az alkalomra készült egyedi feliratozású pólót.

A póló ...

... és az átadás

Mária nemcsak a beszélgetésből hanem a táncból is kivette részét, bizonyítván, hogy nemcsak a mikrofon mögött tudja megállni a helyét.

Az összejövetel támogatóinak külön köszönettel tartozunk, hogyen nélkülük sokkal nehezebbé vált volna a szervezés. Külön köszönet, Józsinak (HA3FT) a szervezésért.

Aki eljött, élményekkel gazdagabban térhetett haza, és azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy alig várjuk a következő ilyen eseményt !

HA3FNA Balázs